– Zruuuuf-zriif-zruuff – Mi ez a hang? Mintha valaki éppen papírcsíkokat tépkedne a közelben, szép hosszan, lassan… És bizony! Pont ilyesmi történik! Hód doki bontogat egy színes ajándékcsomagot. Egy jókora orvosi csipesszel próbálja éppen lehúzni a fényes csomagolópapírról a ragasztószalagot.
Júlia nővér és Júlia ápoló közben kíváncsian, de kissé türelmetlenül szemlélik a műveletet.
– Siessen már egy kicsit, drága doktor úr – szólal meg végül ápoló Júlia. – Borzasztóan kíváncsi vagyok már, hogy mi az!
Gyorsan, húzza, gyorsan, tépje!
Mit rejthet a doboz mélye?
Lássuk: ajándékunk mi lesz:
Siessen már az a csipesz!
Úgy szeretnénk mi is kapni!
Megnézni és megmutatni!
– Én is nagyon szeretném tudni, hogy mi van a csomagban – bólint rá nővér Júlia. – Miért nem tépi fel sitty-sutty a papírt, drága doktor úr?
- Még hogy feltépni! Én, kérem, egy precíz hód vagyok, nem egy szaggató hód! – morogja felháborodottan Hód doki, és közben aprókat mozdít a csipeszen: milliméterről milliméterre húzza egyre lejjebb és lejjebb a csomagról a cellux-szalagot.
– Durr! – vágódik ki hirtelen a rendelő ajtaja. Mentős Júlio rohan be lélekszakadva, a lendülettől alig bír lefékezni előttük. – Ugye, nem késtem még le az ajándékbontásról? – kiáltja közben.
– Sssssuuuurrrr... – a meglepetéstől Hód doki kezében megszalad a csipesz! A doboz végre kinyílik, Hód doki viszont megbillen és majdnem leesik a székről. Ahogy megpróbál megkapaszkodni, leveri a dobozt az asztalról.
Nahát! A csomagból színes pingponglabdák záporoznak szét a rendelőbe, és ahogy pattogva leesnek, azonnal világítani kezdenek! Aztán egy nagy piros fülvédő esik ki a dobozból, utána egy zseblámpa, végül egy pár rózsaszín jégkori.
– Hűha! Ezek igazán nagyszerű ajándékok! – veszi mindjárt a kezébe a helyzetet Júlia ápoló. – Rögtön ki is osztom őket, jó? – Azzal sorra felemeli a kiszóródott tárgyakat.
– A dokié a fülvédő, hogy ne vattapamacsokkal kelljen kínlódjon, ha aludni akar. Tessék! Mentős Júlio: ezek a színes pingponglabdák nagyon jól passzolnak majd a pingpongütődhöz! Ráadásul világítanak, úgyhogy ha későn érsz haza munka után, akkor a sötétben is tudsz majd játszani. Júlia nővér! Itt ez a zseblámpa. Segít majd megtalálni a gyógyszerek alapanyagait, meg bármit, amit a drága doktorunk elpakolt. Varázslámpa: amit keresel, az rögtön foszforeszkálni kezd, amikor ezzel a fénnyel rávilágítasz. És a végére hagytam ezt a gyönyörűséget: ez a pompás jégkorcsolya pedig alighanem az enyém! Azért kaptam, hogy ne csak a folyosókon tudjak majd görkorizni, hanem a friss jégen is táncolhassak.
Mind a négy hód roppantul örül az ajándékának. Hód nővér körbevilágít a zseblámpával az orvosságos polcon: csak úgy sziporkáznak a fényében a kenőcsök meg a szérumok! Mentős Júlio összeszedi a pingponglabdákat, aztán megszámolja mindet, mind a tizenhetet. Júlia ápoló pedig felpróbálja a korcsolyát – pont tökéletesen illik a lábára! Hód doki közben beül a hintaszékébe, és a fejére illeszti a fülvédőt. Hátradől, hogy élvezhesse egy kicsit a csendet.
De mielőtt szunyókálni kezdene, Hód doki szeme egyszerre csak kikerekedik… Hirtelen lekapja a fejéről fülvédőjét.
– Ez akkora, de akkora csendet teremt, hogy aktiválódik tőle a szuperhallásom! Sajnos mindent hallok vele! És képzeljétek el, mit hallottam! Baj van! A pótkocsi, ami a Tűzoltó utcai gyerekkórházba, a gyerekeknek szállította volna a friss ünnepi gyümölcsöket és finomságokat, megcsúszott a hídon, és egy konténer belezuhant a jeges folyóba! Szerencsére senkinek nem esett baja, de nagy a szomorúság! A tűzoltók is a helyszínen vannak már, de sehogy se találják a konténert.
– Segítsünk nekik! – kiáltja rögtön mentős Júlio. – Biztos vagyok benne, hogy ha bekapcsolom a szuperszirénát, akkor egy szempillantás alatt ott leszünk!
– Igazad van! Jó ötlet! – bólint rá Júlia ápoló. – Szerencse, hogy hódok vagyunk: ha valaki, hát mi tényleg értünk a víz alatti kereséshez!
– A doki majd kifüleli, hol van, én pedig megtalálom a kereső lámpámmal – lelkesedik fel Júlia nővér.
– Nagyszerű gondolatok, kitűnő munkamegosztás! – dicséri csapatát Hód doki. – Induljunk azonnal!
A három hód beugrik ápoló Júlia bevásárlókocsijába: először Júlia nővér huppan bele, aztán mentős Júlio, végül pedig Hód doki. Júlia ápoló korcsolyái csak úgy csattognak, ahogy sebesen végigtolja őket a folyosón.
Máris a mentőnél vannak, mindenki az autóba pattan.
– Öveket becsatolni! – kiáltja mentős Júlio. Felbőg a motor, és indulnak is. Júlia bekapcsolja a szuperszirénát, Hód doki pedig a fülére teszi a fülvédőt, és úgy hallgatózik. Máris mondja, merre kell menni, így egy perc se kell hozzá, ott is vannak a folyóparton.
A tűzoltók már fel is állították a kiemelő darut, de a konténer még mindig nincs meg, hiába keresik.
A hódok kiugranak a mentőből, és odasietnek a többiekhez. Mentős Júlio régóta jól ismeri a tűzoltóparancsnokot, felajánlja neki a segítségüket.
– Köszönettel elfogadom! – örül meg a parancsnok. – Kérlek, áruld el, mi a tervetek! Mi fél órája itt vagyunk, de hiába küzdünk és próbálkozunk, semmit sem haladtunk. Ti hogy csinálnátok?
A négy hód gyorsan felsorolja a teendőket, és közben felmutatják a lámpát, a korcsolyát meg a labdákat:
Doki hall és doki keres!
Keresésünk így sikeres!
Aztán jön a korcsolyázás,
a nagy lámpás rátalálás!
Végül a sok pingponglabda
a helyét is megmutatja!
Ha világít, bárki látja,
a daru majd megtalálja,
kiemelhetitek hamar,
az lesz aztán nagy diadal!
– Tökéletes! – kiáltanak fel a tűzoltók egyszerre.
– Kezdhetitek is! – bólint rá a parancsnok.
Hód doki a víz alá bukik, aztán feljön a felszínre, és örömében nagyot csap a hódfarkával.
– Megvan! Hallom, hogy ott benn, a folyó közepe felé, máshogy surrog az áramlat – kiáltja a parton várakozóknak. – Biztos vagyok benne, hogy ott van: a jég alá szorult a konténer!
– Odakorcsolyázunk Júlia nővérrel. A lámpája majd átvilágít a jégen, Júlio pedig alulról odaúszik, és megjelöli a konténert a világító pingponglabdáival – jelenti ki Júlia ápoló. – Mit gondolsz, Júlio, menni fog?
– Hát hogyne! Én voltam az egyik legjobb úszó Hódvárosban – válaszolja vidáman Júlio, és már indulnak is.
Júlia ápoló ügyesen az ölébe kapja Júlia nővért, aztán csikorgó-szisszenő korcsolyákkal megindulnak a jégen, csak úgy suhannak a folyó közepe felé. A doki közben hol a jég alá hallgatózik, hol irányítja, hogy merre menjenek. Nemsokára oda is érnek. Júlia nővér bekapcsolja az elemlámpát, és átvilágít a jégen.
Egy kicsit keresgélni kell, de egy perc múlva már meg is találják a konténert.
- Jöhetsz, Júlio! Hozhatod a pingponglabdákat!
Júlio bekapcsolja a labdákon a világítást, aztán már indul is, a jég sziporkázik és ragyog, ahogy átvilágít rajta a színes labdák ragyogó fénye.
Tíz perc se kell hozzá, és már meg is jelölték a konténer helyét. Úgy ragyog a jég a folyó közepén, mintha egy hatalmas világító karácsonyfadísz tündökölne ott. Így már könnyű lesz kiemelni.
Két perc múlva a hódok már mind a rakparton ülnek, és forró citromos teát szürcsölgetnek.
A tűzoltóparancsnok megköszöni a munkájukat:
– Nagyon nagy segítség volt ez, kedves hódok! Így még időben odaérhetünk a Tűzoltó utcába.
Hód doki a többiekre néz:
– Ránk fér egy kis jókedv a nagy kaland után. Mi lenne, ha mi is odamennénk? – kérdezi.
– De nem üres kézzel – mondja erre Júlia nővér.
– Egyre gondolunk, ugye? – kérdezi mentős Júlio.
– Hát persze! – mosolyog Júlia ápoló. – Mi is megyünk, csak előbb még útba ejtjük a nagy játékraktárat. Minden gyereknek viszünk egy kedves ajándékot! Olyan jó lesz együtt örülni!
Kiáltja sok boldog torok:
itt jönnek a hód-doktorok!
Doktor mind, ki szépen gyógyít,
sok doktorhód jóval hódít!
Gyereknek a jó hód hódol,
sohasem sok a hód-jóból,
mert ki vidám, gyorsan gyógyul,
aki nevet, tud már hódul!
Ha jönnek a hódocskák,
lesz öröm és boldogság!
Egy negyedóra sem telt bele, a hódok máris megérkeztek a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára az ajándékokkal megrakott mentőautóval. A gyerekek roppantul megörültek a sok izgalmas ajándéknak, de még jobban a négy hódocskának. Mindenki mosolygott, hiszen már olyan sok szépet és jót hallottak a gyógyító hódokról, akik jó kedvükben most azt is megengedték a gyerekeknek, hogy a puha bundájukat megsimogassák. Jeges, hűvös víz-szaga volt a szép barna szőrbundáknak, még a hódok ruhájának finom fenyőszappan-illata alatt is érezhető volt a nagy mentőakció illat-emléke.
Miután mindenki megkapta az ajándékát, Júlia nővér, mentős Júlio, Júlia ápoló és Hód doki minden komolyságukat elfeledve hatalmasat játszottak a gyerekekkel. Görkoriztak, pingpongoztak, suttogósdit és kiabálósdit játszottak, Hód doki alig győzte le meg felkapkodni a fülvédőjét. Miután mindenki megcsodálta Júlio csillogó-villogó mentőautóját, ideje volt már hazaindulni, későre járt. A búcsú pillanatában a hódok még megígérték, hogy újra eljönnek majd, és segítenek megépíteni a kórháznak a játszóteret, amire olyan régen vártak a gyerekek.
– Nagyon szép lesz, meglátjátok! – mondta Júlia ápoló.
– Igen, pont olyan kalandos és izgalmas lesz, mint egy igazi vízi hódvár, csak ez szárazföldi lesz – mondta mentő Júlio. – A mi várainkban is nagyon sok járat és kuckó van, értünk hozzá, hogyan kell megépíteni.
– A játszótér megtanít majd sokat mozogni, a mozgás pedig gyorsan meggyógyulni – mondta Hód doki.
– Ugye segítetek majd ti is, gyerekek? – kérdezte Júlia nővér. – Ha mindenki segít, minden sokkal könnyebb! Együtt lenni, együtt dolgozni és játszani jó!
– Segítünk! – kiáltották a gyerekek – Játszótér és játszóvár, titeket is visszavár! Aludjatok jól, drága gyógyitó hódok! Nagyon várjuk, hogy megint játszhassunk veletek!
Szerzők: Dragomán György és Szabó T. Anna, írók
Legyen egyedi Hódmese-képed! Ha szeretnéd, töltsd le és nyomtasd ki színezőnket! A nyomtátáshoz klikk ide >>
